asdrofllolidgaf

Rájöttem, hogy eléggé elhanyagoltam a virtuális életemet. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a blogomat már nem látom a Chrome Top pages-ben, vagy az a tucatnyi olvasatlan és/vagy meg nem válaszolt levél az inboxomban, amelyekkel tudom, hogy foglalkoznom kéne, de valahogy nem visz rá a lélek. Nem tudom, ennek mi az oka, talán az, hogy szívesebben töltök több időt a való világban (sicc!), mint a digitális élet bináris tengerének a legmélyén, vagy csupán hogy nincs kedvem egész nap a gép előtt ülni, hanem helyette inkább eljárok és élem a saját életemet. Bánni nem bánom, hiszem így legalább tudok olyan dolgokra is időt szakítani, amelyekre korábban nem. Ma például ellátogattam a Dark Notes klipforgatására, ahol bár technikailag nem vettem részt a munkában, de lelkes statisztaként (magasságom miatt szigorúan csak oldalt, a háttérben) a közönségben csápoltam. Nagyon élveztem, jó volt a légkör, imádom a DN-es lányokat, mindenki nagyon vidám és felszabadult volt, az elkészült felvételek pedig ígéretesek lettek. Ha jól értesültem, akkor október közepe, vége felé lesz kész a klip, természetesen majd egyből megosztom veletek. Tegnap voltam a Critical Mass-en, ami számomra abból állt, hogy a Feneketlen tótól 2 perc alatt beértük a bringás tömeget a Kálvinon, ahol aztán félig lustaságból levágtuk az utat a Gödörig. Ott azzal a címszóval, hogy "megiszunk egy sört, mielőtt újra csatlakoznánk a tömeghez" ültünk este sokáig, a felvonulásról félig megfeledkezve, de hiányérzet nélkül. Sok más is történt velem a héten, most nem számolnék be mindenről, csak annyit szerettem volna mondani, hogy ne haragudjatok, ha a jövőben nem posztolok ide minden nap, csak mondjuk hetente egyszer, vagy nem válaszolok e-mailekre, igyekszem minden fontos dologra energiát fordítani, de ezért pár dologról le kell mondanom, viszont például minden nap töltök fel zenéket a Talpalávaló blogra, ami azzal is jár, hogy itt, a saját blogomon a Napi zene "rovatot" megszüntettem. Áll még előttem pár érdekes kihívás és feladat, ha lesz valami beszámolni való, akkor mindenképpen írok majd nektek.

Filed under  //  Critical Mass   Kedves naplóm!   dark notes   talpalávaló  
Posted

Munka

Kaptam munkát egy pékségnél, semmi extra, annyi, hogy vicces jelmezekben kell szórólapozni a belvárosban, de én élvezem, mert mosolyt csalok az emberek arcára és ezáltal én is vidámabb leszek... : )

Media_httpwwwwobehuwp_ubjae

Filed under  //  Kedves naplóm!  
Posted

A legegyszerűbb curry-s csirke

A River Cottage Everyday-ben láttam ezt a receptet, amit miután némileg leegyszerűsítettem, egy rendkívül gyors, könnyű és nagyon finom indiai étel született. Kötelező azoknak, akik szeretik ezeket az ételeket, vagy csak szeretnek kísérletezni. Hozzávalók: - Egy csirkemell - 1,5 dl paradicsompüré - tej - kömény, kurkuma, őrölt gyömbér, só, bors - 3 gerezd fokhagyma - egy kis fej vöröshagyma Elkészítés: Sózd be a csirkét és kevés olajon tedd fel pirulni. Közben a hagymát, a fokhagymát, a fűszereket, a paradicsompürét és egy kevés tejet turmixolj össze. Ha már jól átsült és egy kicsit piros lett a csirke, tedd át őket egy akkora serpenyőbe, hogy még pont elférjenek egymás mellett és terítsd be őket a szósszal. 20-30 percig süsd 180-200 fokon, ha tudod, akkor egy kicsit grillezd meg a végén. Mivel ez az étel nagyon fűszeres, köretnek sótlan, enyhén kurkumás rizst ajánlok mellé.

Media_httpwwwwobehuwp_echzb
Ha kipróbáltad a receptet, várom a véleményedet! Ha ízlett, lájkolj! ;)

Filed under  //  CSIRKE!   Gasztro utazások   curry   india   indiai étel   kaja   recept  
Posted

Hát megzabálom!

Tegnap ugye kiraktam ide napi zenének Eddy-től a "Let It Go"-t. Eddy egy amerikai énekesnő, kevésbé ismert, bár már volt egy-két nagyobb koncertje, és készített három klippet is, az egyik ráadásul idén márciusban bejárta a világsajtót, mert az egészet az iPad 2-vel vették fel és a megjelenés utáni napon már el is készültek a videóval. Így ismertem meg én is a hölgy zenéjét, a Macworld-ön írtak róla és azon felül, hogy a klip is nagyon tetszett, egyből beleszerettem a zenébe is. Egyből rákerestem, de csak a további két klippjét találtam, meg egy iTunes linket. Na mindegy, lájkoltam az oldalát Facebookon (lájkoljátok ti is!), meg bekövettem Twitteren és letöltöttem a YouTube-ról a két klippes számát szar minőségben. De kanyarodjunk vissza oda, hogy tegnap kiraktam a "Let It Go" klippet. Késő délután rezeg a telefonom, mint kiderült teljesen váratlanul ő írt twitteren. Megkérdezte, hogy honnan származom, gondolom látta, hogy kiraktam a blogomra. Amikor mondtam, hogy magyarországról azt mondta, hogy "that's amazing" és megkérdezte, hogy ez hogy van magyarul. Ezután két tweetjében is szerepelt az "ez fantasztikus" kijelentés. : ) Meséltem neki, hogy hogy találtam rá, belinkeltem neki a Macworld-ön a róla szóló cikket, aztán mondtam, hogy sajnos nincs itthon iTunes Store, ezért nincs meg az EP-je. Elkérte az e-mail címemet és 10 perc múlva átküldte a lemezét! : O Annyira meglepődtem és annyira jól esett ez a gesztus... : ) Mivel az EP-n csak 4 szám van, két új számot kaptam tőle, meg a másik kettőt jó minőségben. Ahogy hallgatom a számokat csak az jár a fejemben, hogy hogy lehet, hogy ő még nem híres? Tök jó hangja van, jó számokat ír, szépek a klipjei, teljesen "piacképes" az egész, nem tudom, mi hiányzik. Arra gondoltam, hogy írok róla egy komolyabb hangvételű bemutató cikket a Gépnarancsra, vagy a phenom'enon-ra esetleg...

Media_httpwwwwobehuwp_tiisk

Filed under  //  Eddy   Kedves naplóm!   Let It Go   Need   rise up   start an uproar  
Posted

Rossz tanár, rossz film?

Tegnap megnéztem a Rossz tanár című filmet Cameron Diaz-zal a főszerepben, és mit ne mondjak, nem ájultam el tőle. A főszereplő, Elizabeth egy felszínes, beképzelt nő, aki látványosan utálja a gyerekeket és rendszeresen beszívva vagy részegen jár be az iskolába, tehát minden esély meglett volna, hogy azonosulni tudjak a karakterével, de mégsem, mert az egész film túl színpadias. Lehet, hogy ha felirattal láttam volna, akkor jobban élveztem volna, de így valahogy nem jött át.

Media_httpwwwwobehuwp_vkghg
A Rossz tanár félúton lebeg egy nagyon hosszú és vontatott sitcom és egy élvezhetetlenül gagyi vígjáték között, a karakterek nincsenek elég jól kidolgozva, és a cselekmény is eléggé vontatott és zavaros. Egyedül azokban a jelenetekben láttam a fantáziát, amikor Elizabeth Mókus tanárnőt szivatja, de a többi rész sajnos vagy irritálóan közhelyes, vagy unalmas, vagy csak pusztán gagyi. Az alap koncepcióból egy sokkal jobb filmet lehetett volna kihozni, ez így nagy jóindulattal is csak az az "egyszer nézhető" kategória.

Posted

Eléggé mellélőtt az RTL a szélesvásznú átálással

A mai napon állt át az RTL Klub a szélesvásznú (16:9) műsorsugárzásra, mellyel együtt megújították a legtöbb műsoruk díszletét is. Sajnos azonban csalódniuk kellett azoknak, akik hozzám hasonlóan végre valami minőségit vártak, hiszen a csatorna továbbra is makacsul ragaszkodik a virtuális stúdiók használatához. Ezzel nem is lenne túl nagy baj, ha a színvonal és a grafikák minősége megütne egy bizonyos szintet, de a végeredmény még laikus szemmel nézve is gagyi lett. [caption id="attachment_814" align="aligncenter" width="943" caption="Tényleg teljesen természetes hatást kelt ez a "nappali" az erdő közepén... De minek a szagelszívó?"]

Media_httpwwwwobehuwp_jnozk
[/caption] Az RTL Híradó hírigazgatója szerint az 16:9-es átállás legnagyobb előnye, hogy a képek sokkla természetesebbek lesznek, azonban az irracionális, földöntúli "díszletekben" egyetlen természetes formát vagy textúrát sem véltem felfedezni. Az egész olyan mű... Leginkább valami alap Adobe After Effects templatere emlékeztet, amelyet még egy igazán amatőr "jútyúbber" is fél perc alatt jobban megrajzolna magának. Azt már meg sem említem, hiszen ez a probléma évek óta fennáll, hogy a gagyi szoftver (vagy amatőr technikus) miatt a "stúdiókban" mozgó emberek körül rendszeresen legalább 10 pixel 1 centi vastag kék keret van, amitől az egésznek mégolcsóbb hatása lesz. [caption id="attachment_813" align="aligncenter" width="952" caption="A hátteret a Domino Day is megirigyelné..."]
Media_httpwwwwobehuwp_megeg
[/caption] A fő probléma azonban nem az animációk minősége, hanem az, hogy ilyen technológiát használnak, hiszen egy fizikai stúdió a nézőben sokkal nagyobb bizalmat ébreszt. Úgy látszik a nagyobbik kertévénél még nem sikerült rájönni arra, hogy a bemondók mögötti kézzel fogható háttér tudatosan és tudat alatt is azt sugallja, hogy "igen, ez a csatorna meg tudott építeni egy szép, csillogó-villogó profi díszletet, tehát valószínűleg a tartalom is profi...", míg az ilyen blue-box próbálkozásokról ordít a garázs jelleg és persze az is, hogy nem volt pénz igazit csinálni. Mondjuk szerintem az RTL-nél még így se az új díszlet minősége a legnagyobb probléma...

Filed under  //  16:9   Klub   Mert van véleményem   RTL   RTL Klub   díszlet   gagyi   szélesvászon   átállás  
Posted

Tudom is, mivel vidítsalak fel...

Hétvégi képes bejegyzés...

Media_httpwwwwobehuwp_eireh

Filed under  //  Agymenés   How I Met Your Mother   Lily   Robin   cigi   Így jártam anyátokkal  
Posted